Az Olajbányász vezetősége már februárban megegyezett a csapat meghatározó játékosával.

– Egy magas szintű játékintelligenciával rendelkező vezéregyéniséget, egy kiváló sportembert ismertünk meg Marjan Cakarun személyében, akinek tudása, fizikuma igazolta, miért is játszott a spanyol első ligában – mondta Csősz Tamás ügyvezető igazgató. – Posztján az egyik legjobb játékos volt az előző bajnokságban Magyarországon, példaértékű a mérkőzéseken, edzéseken mutatott teljesítménye, mely a fiatal játékosaink számára követendő példa kell, hogy legyen.

Az ügyvezető hozzátette: – Nem szezonról szezonra akarunk csapatot kialakítani, hanem az építkezés mellett döntöttünk. Ennek szellemében kötöttünk kétéves szerződéseket új játékosainkkal. Marjan személye tökéletesen illeszkedik a klub szakmai koncepciójához.

Marjan Cakarun idén tölti be 30. életévét, tehát tökéletes centerkorban van. A 204 centiméteres középjátékos az Olajbányász előtt a szlovén Sixt Primorska együttesénél játszott, mellyel az Adria Ligában is szerepeltek. A spanyol első ligában szereplő Manresa csapatának volt a játékosa a 2016/17-es idényben.

– Az első két szolnoki hetem után is már azt mondtam, hogy itthon érzem magam – adott hangot örömének Marjan Cakarun– Most már azt is elmondhatom, hogy a következő két évben a tiszaligeti csarnok lesz az otthonom! Nagyon könnyű döntés volt számomra aláírni ezt a szerződést, hiszen van egy szakmailag felkészült, a kosárlabdának élő vezetőedzőnk, aki mindig elérhető a játékosok számára. Úgy látom, hogy a klubnál maradókkal és az újakkal egy erős csapat formálódhat Szolnokon. Biztos vagyok benne, hogy egy közönség által szerethető, erős csapatunk lesz! Nagyon várom már a szezon kezdetét, azt, hogy büszkén lépjünk pályára Magyarország legjobb és leghangosabb szurkolótábora előtt! Hajrá Olaj!