– A kosárlabdának mindent alárendelő csapatembert kerestünk, aki az évek során megszerzett tapasztalatával, alázatával, s nem utolsó sorban hallatlan munkabírásával fogja erősíteni csapatunkat – beszélt Zsíros Péterről Csősz Tamás ügyvezető igazgató. – Nagyon örülök neki, hogy hazatér, az elmúlt szezonban bebizonyította, hogy az A-csoportban is megállja a helyét.

Zsíros Péter negyedik oroszlányi szezonja után ölti fel ismét az Olajbányász mezét, két év B-csoportos szereplés után idén az A-csoportban is a keret aktív tagja maradt. Kétméteres magasságához 103 kilogrammos súly párosul, erőssége, hogy kiválóan céloz a triplavonalon túlról.

– Nagyon köszönöm mindazt, amit az oroszlányiaktól kaptam, négy nagyszerű évet töltöttem az OSE soraiban – mondta Zsíros Péter– Belül úgy éreztem, váltanom kell ahhoz, hogy előbbre léphessek. A Szolnoki Olajbányász ajánlatán egy pillanatig nem gondolkodtam, életem álma vált valóra azzal, hogy szolnokiként magamra ölthetem a felnőtt csapat mezét! Remélem, csodás sikereket érünk el a klubbal, nagyon várom ár a közös munkát.