Mint ismert, a nyolcszoros bajnok Szolnoki Olaj KK tulajdonosváltás kellős közepén tart, dr. Nyerges Zsolt nagyvállalkozó a Tisza-parti megyeszékhely önkormányzatának adományozta az általa működtetett kosárcsapatot. A leköszönő tulajdonos a napokban nyilatkozott a leendő ügyvezető igazgató személyéről, Csősz Tamásról. A banki szférából a sport világába érkező közgazdásszal a jövőről, a rá váró feladatokról beszélgettünk.– A férfi A-csoportos bajnokság legeredményesebb klubjának, a kupa címvédőjének ügyvezetője lett július elején. Sokan kíváncsiak arra, hogy ki is ön, milyen kötődése van a sporthoz?

– Szolnoki vagyok, mindig is itt éltem, a munkám, az egyik nagy kereskedelmi bank szólított el csak a városból. Természetesen én is kosárlabdáztam, akkoriban a legtöbb fiú a városban az Olajban akart játszani. Az utánpótlásban végigjártam a csapatokat egészen az U20-ig, aztán a tanulást választottam. Emellett játékvezetőként az A-csoportig jutottam, ám a munka és a család mellett ez már nem fért bele sokáig, így elköszöntem a kosárpályáktól. A banki pályafutásom is remekül alakult, ebben a helyzetben ért Szalay Ferenc polgármester úr felkérése a klub vezetésére.

– Jól látom, hogy ez akkor érzelmi kihívás is egyben?

– Az érzelmi része nélkül nem vágtam volna bele, de önmagában a kötődés kevés lett volna ahhoz, hogy egy teljesen más területre evezzek. Komoly szakmai, vezetői kihívást látok a szolnoki kosárlabda működtetésében, hiszek abban, hogy az üzleti szférából hozott szemlélet egyfajta mintaklubbá változtatja az Olajt.

– Azért eredményekből eddig sem volt hiány.

– Persze, de talán pont ezért is várom már nagyon a munkát, mivel egy olyan értéket kell megőrizni, ami tiszteletre méltó és sikerekben gazdag. Egy csapat sikerességét megtartani, s emellett folyamatosan fejlődni a marketing, az üzleti és szurkolói kapcsolatok terén, igazi profi klubbá válni minden téren, ez egy nagyszerű feladat!

– Azt mondja, várja a munkát. Úgy tudjuk, már ön az ügyvezető.

– Igen, 2019. július 4-e óta én vezetem a klubot, de az Olajbányász 2020 Kft tulajdonosa jelen pillanatban még a Szolnoki Olaj KK Kft. Várom az adományozás megvalósulását, azt, hogy a város gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Sokat segít ebben az átmeneti időszakban Tóth Zoltán, aki a szolnoki kosárlabda emblematikus alakja, tapasztalatára a későbbiekben is számítok.

– Milyen célokkal vág majd neki az új cég a szolnoki kosárlabda működtetésébe?

– Szolnokon mi más lehetne a cél, mint a legjobbnak lenni? Persze a csapatot tavaly sújtó példátlan sérüléshullám miatt a nemzetközi szereplésünk kérdésessé vált, ez pedig értelemszerűen nem könnyíti meg az igazolásainkat, de ettől még nem változtak az elvárások: a legjobbak szeretnénk lenni minden fronton.

– Mi az, amit másként szeretne csinálni?

– A szurkolókkal és szponzorokkal való kapcsolattartásban jelentős fejlődést szeretnék elérni. Az utánpótláskorú játékosoknak monitoring programot indítunk, melyet Pór Péter szakmai igazgató és a másodedzőink dolgoznak majd ki. A csapat digitális kirakatán is változtatunk, már fejlesztés alatt áll az új honlap, s mozgalmasabbak lesznek közösségi felületeink is.

– Ha már említette Pór Pétert, mi lesz a szakmai stábbal?

– Edzőink változatlanok maradnak, Pór Péter szakmai igazgatóként áll a munka élére. Nagyon bízom ebben a csapatban, nem titkolom, szép eredményeket várok tőlük. Az utánpótlás területén komoly előrelépésre számítok, a klubnak jó ideje nem sikerült beépítenie a fiatalokat a csapatba. Szoros együttműködésben fogunk dolgozni a Szolnoki Kosárlabda Akadémiával, hogy a fiataljaink a lehető legjobban felkészítve érkezzenek a felnőtt csapathoz. De ezzel nem állunk meg, csapatot indítunk a B-csoportban, ahol a fiataljaink rendszeres játéklehetőséget kapnak, azaz meglesz az a lépcsőfok a fejlődésükben, ami eddig hiányzott. De talán megbocsátja nekem, hogy a részletes tervekről, a konkrétumokról először a szurkolóinkat szeretném tájékoztatni, utána természetesen szívesen állunk a sajtó rendelkezésére.

– Eddig elég keveset lehet hallani arról, kikkel képzeli el a jövőt az Olaj. Megértve a szurkolók irányába tett vállalást, mi az, ami megosztható a nyilvánossággal?

– Két válogatott játékos már aláírta a szerződését, s a szakmai stáb is változatlan marad a csapat élén. Komoly tárgyalásokat folytatunk többekkel, de erről tényleg akkor tudok csak érdemben szólni, ha a céget érintő tulajdonjogi kérdések végére pont kerül. Azon dolgozunk az önkormányzattal, hogy minden zökkenőmentesen megoldódjon. Egy kis türelmet szeretnék addig kérni szurkolóinktól, szimpatizánsainktól. Egyet biztosan ígérhetek, egy olyan klubot építünk, ahol a csapat része lesz a játékosokon és edzőkön túl valamennyi szurkolónk. Hiszek abban, hogy újra meg tudjuk tölteni a lelátókat, s meccsről meccsre ismét az a csodálatos hangulat tölti meg a tiszaligeti csarnokunkat, ami miatt a szolnoki kosárlabda engem is elvarázsolt gyermekkoromban.

Forrás: BB1.hu