Biztos szolnoki sikerre magabiztos körmendi győzelem volt a válasz, azaz 1-1-re áll az Olajbányász és az Egis Körmend bajnoki negyeddöntője. Ahogyan azt előzetesen is sejteni lehetett, ez a párharc a legszorosabb, a másik három negyeddöntőben a pályaválasztó vezet már 2-0-ra, s holnap a saját csarnokában juthat az elődöntőbe a Falco, az Alba és a Zalaegerszeg…
Hírek
Jobban játszva magabiztosan nyert a Körmend az Olajbányász ellen az elődöntő második meccsén, így megérdemelten egyenlített a párharcban. A körmendiek pontosan tisztában voltak a tét nagyságával, azzal, hogy hazai vereségük esetén igen messze kerülhetnek az elődöntőtől. Ennek megfelelően hatalmas elánnal kezdték a találkozót. Jobbára ők vezettek az első negyedben, elsősorban a rájuk jellemző átmeneti játékokból…
Tizennégy nap alatt a hatodik mérkőzését vívja csapatunk Körmenden, a bajnoki negyeddöntő második mérkőzésén. Csak összehasonlításként: a kupában nem érdekelt ellenfelünknek, a Körmendnek ez csak a harmadik lesz a sorban. De miért is említjük ezt? Mert egy ilyen kemény sorozatban bizony kiemelt fontossága lehet a fáradtságnak. Persze a frissességre igazából nem lehetett panaszunk a párharc…
Nem volt esélye a Körmendnek a negyeddöntő első mérkőzésén, Rudner Gáborék. A kisebb betegséggel küszködő Lukács Norbertet a második félidőben más pihentetni is tudta Gasper Potocnik. Vajon mennyire fáradt az Olajbányász – tették fel sokan a kérdést a negyeddöntő első mérkőzése előtt. Szemmel láthatóan a körmendiek is számítottak erre, láthatóan nagy energiával estek neki a…
Szerdán 18 órakor elkezdődik a férfi kosárlabda bajnokságnak az a szakasza, mely értelmet ad az egész évadnak. Bő félévnyi küzdelem után indul a rájátszás, a harc a végső bajnoki helyezésekért, az érmekért. Az Olajbányász a szezonban húsz bajnoki mérkőzést követően hagyta el győztesen a pályát, s mindössze hatszor kellett fejet hajtani az ellenfél előtt. Ez…
Csalódott csapatok meccseként is szokták emlegetni a bronzmeccseket, nos, ez az idei férfi kupára nem volt igaz. Mind a Kecskemét, mint pedig a Szolnok harcolt a bronzéremért, így nem spóroltak az energiával egyik oldalon sem. A Szolnok akarata érvényesült eleinte, elsősorban azért, mert heten is pontot tudtak szerezni már az első játékrészben, azaz csapatként voltak…
A címvédés lehetőségéért lépett pályára az Olajbányász a Sopron ellen a Zsíros Tibor Magyar Kupa elődöntőjében a Tüskecsarnokban. Mind Sopronból, mind Szolnokról sokan érkeztek a budai arénába, így igazán remek hangulat fogadta a játékosokat. Négy percet kellett várni az első szolnoki kosárra, ekkor a soproniak már nyolc pontnál jártak, azaz Suboticék kicsit beragadtak a rajtnál….
Rendkívül izgalmas negyeddöntőkkel kezdődött a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa. Az Olajbányász, a Sopron, a Falco és a Kecskemét is szoros, a végletekig kiélezett meccsen jutott be a legjobb négy közé. Ami számunkra a legfontosabb: idén sem rendnek éremcsatákat a Szolnoki Olajbányász nélkül, erre pedig joggal lehetünk büszkék! Persze címvédőként mi más is lehetne cél,…
Címvédőként mi más is lehetett a célja a Szolnoki Olajbányásznak a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa Zalaegerszeg elleni negyeddöntőjét megelőzően, mint a címvédés. Persze ezt kimondani nem illik, a babonásabbak messze kerülik is a hasonló kijelentéseket. Ám ettől még a szolnoki szurkolók azt várták Bojan Suboticéktól, hogy legyenek ott a hétvégi négyesdöntőn a budapesti Tüskecsarnokban….
Egy évvel ezelőtt még nyolcasdöntőt vívtak a legjobb magyar férfi csapatok a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupán. Tizenkét hónappal ezelőtt a debreceni torna az Olajbányász diadalmenetéről szólt, a kupák történetében is ritkán látott magabiztossággal utasított maga mögé mindenkit Gasper Potocnik együttese, s nyerte meg kilencedik kupaaranyát. A jubileumi sikerhez most is adott minden, ám ahhoz,…