Az SZTE-Szedeák elleni hazai győzelmet követően Oroszlányba utazott együttesünk annak érdekében, hogy a válogatott szünet előtt győzelemmel térhessen kisebb pihenőre. Szarvas Gábor csapata a tabella jelenlegi állásáról függetlenül, az MVM-OSE Lions vendégeként sem számíthatott egyszerű mérkőzésre, hiszen az oroszlányiak főként hazai pályán bárki ellen veszélyesen lépnek fel. A mieink kezdője az alábbiak szerint alakult: Pongó,…
Hírek
A legutóbbi, SZTE-Szedeák elleni bajnokit Lukács Norbiék 4 pontos győzelemmel zárták. Az Olajnak nagyon kellett ez a siker a tabellán látott tumultus miatt. Az MVM-OSE Lions-t a 2024-es naptári évben már Váradi Kornél irányítja, a mérlegük hazai közönség előtt pozitív, ami az NHSZ-Szolnoki Olajbányász számára, függetlenül a papírformától, egy újabb nehéz mérkőzést sejtet. Ahhoz, hogy…
Ritkán látunk olyan jó kezdést, mint a Szeged ellen: Sorra szőttük a sikeres támadásokat, kintről, közelről, palánk alól, míg a védő oldalon szinte lehúztuk a redőnyt. Aztán Bodnár Kristóf a hátára vette a Szedeákot és szépen, türelmesen elkezdte faragni a már tíz pont fölé nőtt hátrányukat. Viszont ahogy beragadtak a szegediek az első percekben, úgy…
A két csapat őszi összecsapása előtt azt írtuk, hogy a forduló rangadója lesz a SZTE-Szedeák és az NHSZ-Szolnoki Olajbányász találkozója Szegeden. Ehhez képest a mostani visszavágót a vendégek a tabella alsó harmadából, míg a mieink a harmadik helyről várják. Nikola Lazics mester csapata robbantott a szezon elején, nagyon egységesnek, motiváltnak tűntek, jó tempóban kosárlabdáztak, a…
A Ludovika Arénában sosem könnyű megszerezni a győzelmet vendégként, hiszen a Budapesti Honvéd csapata hatalmas küzdőszellemmel fogadja ellenfeleit. Természetesen ezúttal is lehetett számítani a fizikális, férfias csatára, várható volt tehát, hogy a vendéglátók most is belevetik magukat az összecsapásba. Szépszámú szolnoki közönség is ellátogatott a fővárosba, hogy biztassa Szarvas Gábor csapatát. A mieink a Jovanovic-Pallai-Eads-Thomas-Wiggins…
A két csapat november eleji találkozóján azt írtuk, hogy kellemetlen ellenfélre számíthat az NHSZ-Szolnoki Olajbányász a másodéves BHSE érkezésével, akiknek a szemtelenül fiatal kerete ugyan „versenyben van” a kiesésért, ettől függetlenül a Ludovika Arénában nem olyan egyszerű a vendégek feladata. Hogy miért? Mert már a Debrecen, a Kecskemét, az Oroszlány, a Szeged is elvérzett a…
Az első negyedben a közönség a látványos kosarakat láthatott, 2+1, floater, emberről hármas. Az Alba légiósai mind hozzászóltak, nálunk Demajeo, Dustin, James és Lukács Norbert húzták a szekeret támadó oldalon. Az első negyedet követő szünetre egyetlen pont különbséggel érkeztünk. Roberts hármasaira Dustin és Lukács Norbert feleltek, és amikor Anthony Durham is beszórt két triplát, már…
A Zsíros Tibor Magyar Kupa négyesdöntőjébe jutás okán érzett eufória, a Szarvas Gábor rendszeréhez egyre inkább hozzáidomuló NHSZ-Szolnoki Olajbányász, illetve a két új játékos sikeresnek mondható beszoktatása miatt várható teltház vajon elég lesz-e a bajnoki álmokat joggal dédelgető, jelenleg ötös nyerőszériában lévő, eddigi 17 meccsükből csupán kettőt elbukó Arconic Alba Fehérvár ellen? Szóval Vojvodáék a…
Kosár ínséggel kezdtünk, ugyan Demajeo hozott pontokat a vonalról is és akcióból is, amire Drenovac válaszolt, akik arra tippeltek, hogy nem lesz góleső, jól gondolták. Az első játékrész felénél 10-7 re vezettünk, de ez sajnos el is olvadt a negyed végére! A debreceni Edwin csapata élére állt és igencsak kivette a részét, hogy apró, csak…
Éppen tíz napja találkoztak az akkor frissen összesorsolt kupaellenfelek, az NHSZ-Szolnoki Olajbányász és a DEAC, akkor éppen Debrecenben egy „sima” bajnoki mérkőzésen. Ezúttal kicsit nagyobb a tét, méghozzá a legjobb négy közé jutás a Zsíros Tibor Magyar Kupában. Az Oláh Gábor utcai találkozó ugyan nem volt sétagalopp, a piros-feketék mégis meggyőző játékkal tudták elhozni a…