Érzelmeiben és látványában is igazi hullámvasút kerekedett az NHSZ-Szolnoki Olajbányász és az Atomerőmű SE közötti kedd esti mérkőzésen. Annak fényében, hogy az első találkozón – némi meglepetésre, de egyáltalán nem érdemtelenül – elhoztuk a Paks pályaelőnyét, mondhatni, sarokponthoz érkeztünk a Tiszaligetben. Ha megvédjük a hazai pályát, úgy ellenfelünknek hármat kell nyerni zsinórban, hogy elüssenek minket a döntőtől – ennek megfelelően léptek a felek parkettre. Bár az első pontokat Aimaq tette fel Jovanovic pazar kiszolgálásából, onnan viszont az ASE begyújtotta a rakétákat. Lake, Benke, Eilingsfeld, Lockett sorban szállították a pontokat, mi Fardaws és Somogyi Ádám révén válaszolgattunk. Szellősnek bizonyuló védekezésünk mellett a támadójátékunk nyögvenyelősen működött. Lukács Norbert sarokból behúzott hármasa után összeszedett egy labdát az elcsúszó Dukes orra elől, de a lendületből feltett ziccerére szinte azonnal jött Eilingsfeld 2+1-es akciója és Benke kosara. 11-20 oda, itt kért Vidin időt először. A negyed végéig egy Pallai hármast láttunk, Benke hármasára és Dukes újabb nehéz, de pontos tempójára. 14-25, kis szünet.

A folytatásban Benke és Rudner hárompontosai ültek a helyükön, de a Chandler vezette paksi rohamokra megint csak ímmel-ámmal tudtunk válaszolni. Vidin húsz pontos különbségnél másodszor kért időt. A negyed hátralévő idejében Lukács Norbert vette hátára csapatunkat. Hármasa után két óriási szerelést mutat, de legnagyobb sajnálatunkra a másodikat a játékvezetők videózás után érvényes kosárnak ítélték. Lukács kedvét nem vette el, alapvonalon megverte emberét, zsák, majd a következő támadásunkból Rudner kipördülő saroktriplájából összeszedte a támadó lepattanót és frissen, melegében gólra váltotta. Ellenfelünk időt kért, hogy az utolsó 32 másodpercre megbeszéljék tervüket, amiből Dukes hozott kért pontot. Egy támadásra maradt idő, tekertük az órát, majd Subotic kezdte meg az egy-egyet. Jó védekezéssel egy nagyon nehéz dobásra késztették, de a rövidre sikerült hármast Lukács Norbert szemfülesen, háttal a palánknak pöcizte a helyére. Tudtunk örülni, pedig 34-49-et mutatott a tábla.

A nagyszünet után csak a nevében futott ki ugyanaz a két csapat. Őrületes energiák szabadultak fel, védekezésben lehúztuk a rolót és a szerzett labdákból sorban születtek a pontjaink. Védelmünk olyannyira felerősödött, hogy a ritkán látható nyolc másodperces szabályt is rá tudtuk kényszeríteni vendégeinkre. Nem tudták időben áthozni a labdát a támadó térfélre, mi pedig ezt is pontokra váltottuk. Érthetően felkorbácsolta a csarnokot, állva tapsolt a nagyérdemű. Flevarakisz időt kért, hogy megállítsa szellemében teljesen megváltozott játékunkat, s bár Benke-Eilingsfeld páros tett fel pontokat, Somogyi Ádám és Lukács Norbert sorban törték fel a védelmet. Majd szegény embert az ág is húzza, ha nem pontos a dobás, akkor Aimaq pöcte vissza. Lake zsákol egy látványosat és Benke Szilárd is megvillan egy faultos kosárral, de Somogyi Ádám step-back hármasával 56-56-nál utolértük őket. Az ASE amerikai kontingense Benkével karöltve gondoskodott róla, hogy ne legyen teljes kudarc a harmadik negyedük. 65-70-el vártuk a záró játékrészt.

Chandler büntetőzött, de csak az egyiket értékesítette, majd a kimaradt támadásunk után Boris csent el egy labdát az ASE amerikai villámléptű irányítójától. Jovanovic belő egy hármast, majd felpörgette a motort, sebességből tesz fel egy ziccert, gól. Dukes és Aimaq kosárváltását követően, újból Strahinja lépett elő, ezúttal védekezésben. Megállította az irányítót, hibára késztette és az így kipördült labdából már a vezetésért támadhattunk. Sakk-matt helyzetből Marko tette fel a közelit Fardaws tálalásából, végre vezettünk. 74-73-nál Flavarakisz Kosztasz megálljt parancsolt, kikérte idejét.

Dukes felelt a vendégpontokért, s valljuk meg őszintén remekül végezte el a feladatát. Viszonzásul Jovanovic hármasát, Marko támadó lepattanóból feltett két pontját és Lukács Norbert lefutásból szerzett kosarát újabb jó védekezés követte, Lukács újra egy lefutásból hoz pontokat. Bojan gyűjtött be egy lecsorgó dobást és tette vissza, már két labda az előnyünk, újabb időkérés az ASE kispadról. Alig két perc volt vissza, és Chandler pontjai után a piros-kék védők kihasználták a mezőnyfaultjaikat, törték a játékot. Jovanovic váltotta pontokra az ötödik szabálytalanságot, jól büntetőzött. S mikor már azt hihettünk, lassan elfogynak az izgalmak, hét van közte, hirtelen csetepaté kerekedett az ASE palánkja alatt. A játékvezetők videózás után úgy látták, „az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz!”. Technikait kapott Benke és Aimaq is. Eilingsfeld büntetőzött, pontosan. Az idő szorította vendégeinket, így a törvényszerűen felgyorsult iramot nem tudták hibátlanul lehozni. Chandler lepördülő ziccerét Bojan szedi össze, majd az érkező személyi hibát pontokra váltotta a büntető vonalról. Amikor már szinte mindenki elhitte, megnyugodhatunk, Chandler három másodperccel a vége előtt felemelt távoli tempóját Pallai Tamás faultolta, jöhetett a három büntető. Jött is. Vidin mester gyorsan magához hívta fiait és egy remekül kiötlött támadási tervet váltottak győzelemre. Az üresre belépő Boris már fel sem tette a labdát, inkább lepörgette az órát. Ezzel rendkívüli értéket adtunk a Paksból elcsent első mérkőzésnek, pokoli mélyről felállva már csak egyetlen győzelemre vagyunk a döntőtől.