Szombat este a Ludovika Aréna vendégeiként lépünk parkettre a tizennyolcadik fordulóban. A piros-fehérek sérülés hullámmal bajlódnak, de mi sem leszünk képesek teljes kerettel játszani, hiszen Bojan Subotic eltiltása komoly érvágás mindkét palánk alatt.

A hazai együttesnél Gatling fog várhatóan a pontszerzésben a leginkább húzóerőt képviselni, de – a kupa negyeddöntőben remek formát kifogó – Mucza Tamást sem szabad alábecsülni, és Milos Grubor is várhatóan hozza a tőle megszokottat. Nehéz, fizikális mérkőzésre számíthatunk a Honvédtól, a fővárosiak mindig kiélezett mérkőzést harcolnak ki ellenünk a hazai pályájukon az utóbbi évek tekintetében. Ahhoz, hogy Bojan hiányát pótoljuk, és hogy győzelemmel távozhassunk minden bizonnyal szükségünk lesz a csapattól egy hasonló teljesítményre, mint amit a Sopron ellen nyújtottunk a bajnokság előző fordulójában. Ezen felül persze a megfelelő csapatjáték, a játékterv pontos követése is kiemelkedő szerepet játszik a győzelem megszerzésében.

Így vagy úgy, de jó meccset várunk, ezt mutatja az is hogy az MKOSZ a hét meccsévé választotta a találkozót. Hajrá Olaj!