Hat nap alatt három bajnoki, ez még a tengerentúli csapatok számára is megterhelő lenne, most mégis ez vár az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapatára. Két hazai győzelem után a harmadikat idegenben, Szegeden gyűjthetik be Pallai Tamásék.

A Kecskemét és az Oroszlány papíron kötelezőnek volt mondható, egyik meccsen sem a szemet gyönyörködtető kosárlabdáé volt a főszerep, de ahogy a sportos közhely tartja, a győzelmeket nem kell megmagyarázni, az eredményességre eddig nem lehet panasza a szolnokiaknak.

Csütörtökön ezúttal bemutatkozhat Oliver Vidin együttese idegenben is: ahhoz az SZTE-Szedeákhoz látogatunk, amely egy méretes pofonba szaladt bele a nyitányon Zalaegerszegen. Ennek megfelelően biztosan bizonyítási kényszerben játszanak majd Zsírosék, ráadásul szombat óta ők már készülhettek is a csütörtöki mérkőzésre, míg Suboticéknak erre egy napjuk maradt…

Hogy a szűk rotációval dolgozó Simándi Árpád meg tudja-e találni az eddig az ellenfeleket átlagosan 70 ponton tartó piros-feketék kemény védekezésének ellenszerét, az kérdéses, de az biztos, hogy az Olajbányász mindent elkövet majd azért, hogy háromból három győzelemmel hangoljon a nemzetközi kupaporondra.

A mérkőzésen 18:30-kor dobják fel a labdát, a bírótriót ezúttal Kapitány Gellért, Minár László Balázs, Horváth Csongor Béla alkotja. A meccset a liga új streaming-felületén, a https://www.hunbasket.tv/ oldalon követhetik élőképpel, akik nem az utazást választják csütörtökön.