A sorozatterhelés második állomásaként az Oroszlány vizitált a Tiszaligetben. Kemény, fizikális, de a kosárlabda szépségeit nem feltétlenül villogtató mérkőzést nyert meg az NHSZ-Szolnoki Olajbányász.

Ahogy kezdődött, úgy is végződött: nyögvenyelősen, a két csapat szombaton egyaránt bajnokit játszott, talán enerváltabban, talán valamelyest tartalékolva – legalábbis a szolnokiak – feszültek egymásnak a felek, alig-alig pötyögtek a kosarak, a fór hol itt, hol ott volt, és ez valóban megmaradt a lefújásig.
Lewis megérkezett a bajnokságba, Jovanovics hozta magát, Aimaq pedig ugyan pontszegényebb, de a pattanók terén ugyanazt az ellenállhatatlan játékot hozta, mint a Kecskemét elleni nyitányon.
A csapat védekezése – talán Lukács visszatérése miatt is – sokkal szilárdabbnak tűnt, mint szombaton, ez a Vidin-féle kosárlabda.
Most kedd este van, csütörtökön már Szegeden kell helytállnia Rudneréknek, így hat nap alatt a harmadik éles bajnoki jön, szerdán tehát át kell állítani az agyakat, a szegediekre kell koncentrálni.