Mintha ugyanazon író tollából születtek volna a forgatókönyvek, amely alapján az első két mérkőzést a felek színpadra vitték. Mindkét összecsapás során a hazai csapat került jelentős hátrányba, a Paks majd húsz pontot kellett ledolgozzon az első meccsen, míg mi pontosan ekkora hátrányból kellett felálljunk a Tiszaligetben. Talán épp ezért lehetetlen küldetés magabiztosan megjósolni a holnapi meccs végkimenetelét.

A szakvezetők szerte a ligában egyetértenek abban, hogy a rájátszás merőben más felfogást, szellemiséget, játékot, keretet igényel, mint az alapszakasz. Azt is hallottuk tőlük, hogy minden találkozó a nulláról indul, és minden egyes mérkőzésen megtörténhet szinte bármi. Sokszor egy-egy apróság, villanás vagy bravúr választja el a poklot a mennyországtól, a kiesést a továbbjutástól. Óriási jelentősége lesz minden megszigorított védekezésnek, szerzett – vagy épp eladott – labdának, lepattanónak, a dobóformáknak és persze végül, de nem utolsó sorban a figyelemnek, hogy ki mennyire tudott rendet rakni a fejekben.

Míg vendéglátónk az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak döntős reményeik valóra váltásáért, mi nem titkoltan le szeretnénk zárni ezt a nemes párharcot és fináléba lépni.

Találgatások és izgalmak nélkül most sem maradunk, de már nem kell sokat várni, hogy felszálljon a fehér füst. Ha mindegyikre nem is, de hamarosan sok kérdésre választ kapunk.

Atomerőmű SE – NHSZ-Szolnoki Olajbányász, elődöntő, harmadik mérkőzés. Feldobás pénteken este 18:00-kor, Pakson. Hajrá Olaj!