You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
NB I. "B"

Egy félidőt bírtak a fiatalok Kecskeméten

A szünet után megtörtünk, kihagytunk mindent

Igen sűrű volt az elmúlt napok bajnoki menetrendje az Olajbányász B-csoportos fiataljainak. Néhány napon belül a harmadik meccsen kellett helytállniuk, s ez az első félidőben ment is a jó erőkből álló Kecskemét ellen. A kiegyenlített első két negyed után ritmust váltottak Váradi Kornél tanítványai, s mindössze 18 pontot engedélyezve a szolnokiaknak, magabiztosan nyerték a szomszédvári csatát.

Szarvas Gábor: Gratulálok a kecskeméti csapatnak, megérdemelten nyertek ekkora különbséggel, egy félidőt bírtunk csak velük. A szünet után megtörtünk, kihagytunk mindent, a hazaiak ráadásul magas százalékkal értékesítették a helyzeteiket. Taiwo kipontozódása után pedig már csak egy csapat volt a pályán.

Statisztika