– Gáborral tárgyalásokat folytattunk a jövőjével kapcsolatban, mivel a szerződésében mindkét félnek volt opciója a következő szezonra vonatkozólag. Gyorsan megegyeztünk, rövid időn belül mellettünk döntött. Tudtuk, hogy több csapat is szívesen látná őt soraiban, hiszen több éves A-csoportos rutinnal rendelkezik. A jövő szezontól életbe lépő U23-as szabály miatt pedig fontos szerephez jut a csapatunkban, hiszen az alapszakaszban a mérkőzések első félidejében folyamatosan játszania kell egy magyar fiatalnak. – mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás ügyvezető.

– Rudi a tavalyi szezonban az aktív rotációnk tagja volt, voltak kifejezetten jó mérkőzései, ahol megvillantotta a tehetségét, azon dolgozunk majd vele együtt, hogy a benne lévő potenciált a lehető legtöbbször ki tudja magából hozni.