Ha nincs koronavírus-járvány, akkor április 4-én kupadöntőt vívtak volna Debrecenben, a Főnix csarnokban. Az elmúlt kilenc évben egyetlen dolog volt biztos a kupa fináléjában, ez pedig az Olajbányász szereplése. A csapat idén is erre készült, igaz, a Szombathely ellen biztosan nem vívtak volna döntőt (az előző két kiírásban egyaránt ez a két együttes vívott meg a kupáért), lévén már a legjobb négy között összefutott volna a két rivális.De ne is a feltételezésekről ejtsünk most szót, sokkal inkább arra emlékezzünk, hogy a Kovács Pétert lábtörés, Strahinja Milosevicet pedig achilles ín szakadás miatt elveszítő szolnokiak helyenként fergeteges játékkal könnyedén legyőzték a szombathelyieket. Pedig a Falco könnyedén, már-már sétálva jutott be a fináléba, míg az Olajbányász veszteségei kemény csatára késztették Vojvoda Dávidékat, pihentetni sem tudta kulcsembereit Dragan Aleksic. Ám a nehézségek csak összébb rázták a csapatot, s a játékosok egymást felülmúlva könnyű győzelmet arattak.A szezon ezután nem úgy alakult, ahogyan azt elképzelték a mieink, újabb, eddig Szolnokon nem látott sérüléshullám után csak a negyedik helyet tudta megszerezni csapatunk, úgy, hogy a bronzmeccsen már felnőtt játékosa is alig akadt Dragan Aleksicnek.Ez a kupadöntő immár történelem, mint ahogyan az is, hogy ebben az esztendőben nem avatnak győztest a veszélyhelyzet miatt, azaz továbbra is, újabb egy esztendőre a Szolnoki Olajbányász marad a kupa címvédője.
