You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
NB I. "B"

Későn jött a nagy hajrá

Ahogyan az várható volt, a pénteken Oroszlányban pályára lépő Rudner Gábor nem volt a B-csoportos csapat keretében a Bonyhád elleni hazai mérkőzésen. Nélküle pedig igen rosszul kezdte a mérkőzést a házigazda, elsősorban támadásban nem tudtak olyan teljesítményt nyújtani, amivel megnehezítették volna a vendégcsapat dolgát. A 7-20-as negyedvégi állás, mint később kiderült, a meccsbe is került, bár ennyire még ne siessünk előre.

A félidőig nem igazán tudta magát összeszedni Szarvas Gábor együttese, továbbra is hadilábon álltak a pontszerzéssel. A szünetben aztán sikerült rendet tenni a szolnoki fejekben, s Pallai Tamás vezérletével mindent megtettek a győzelemért. Ennek ellenére egészen a végjátékig úgy tűnt, nem koronázza siker az erőfeszítéseket, de hatalmas hajrát vágott ki az Olajbányász, s a záró tíz percben 34 pontot dobva egészen közel kerültek a Bonyhádhoz, Csák Bence harmadik triplájával már csak két pont volt a hátrány. Ám a fantasztikus hajrá kicsit későn érkezett, az utolsó öt perc 21-8-as rohanása ellenére a vendégek győztesen utazhattak haza a Tiszaligetből.

Statisztika