You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Interjúk, nyilatkozatok

Még sokat kell dolgozni ahhoz, hogy felérjünk a Rudner-generáció szintjére

Arnóth Zoltán legfőbb célja, hogy A-csoportos játékos legyen Szolnokon

– Ezt az évet annak szánjuk itt az NB I/B-csoportos bajnokságban, hogy játék-tapasztalatot szerezzünk. Fiatal kosarasok vagyunk, úgyhogy ez kiváló lehetőség arra, hogy egy rangosabb sorozatban megmérettessük magunkat. Három nagyon jó mérkőzést játszottunk, nagyon jó ellenfelek ellen. Sopronban most legutoljára egy ponttal kikaptunk és annak ellenére, hogy sok sérültünk volt, egy nagyon jó meccset tudtunk a listavezetővel játszani. Az eddigi szereplésünkkel elégedett vagyok, ugyanis a céljainknak tökéletesen megfelel, miszerint tapasztalatot, játéklehetőséget szereztünk.

– Két nagyon szoros meccset veszítettek el, ennek mi lehet az oka?

– A végén egyik találkozón sem számunkra kedvezően jött ki a lépés, de igazából itt is azt tudom mondani, hogy ez a rutin kell ahhoz, hogy később ezeket a meccseket meg tudjuk nyerni. Az edzőnk, Szarvas Gábor is elégedett volt velünk, főleg a védekezésünkkel, később pedig majd hozzátesszük azt a pluszt, amivel ezeket a találkozókat behúzzuk.

– Ha már szóba került Szarvas Gábor, ő nagyjából két hete azt mondta nekünk, hogy önök lehetnek az új, Rudner-féle generáció. Ezt mennyire érzik? Rak-e ez bármiféle terhet önökre?

– Terhet szerintem nem rak ránk. Annyiból nyilván érzékeljük, hogy a klubvezetés is nagyon szerette volna, hogy el tudjunk indulni ebben a bajnokságban és ez nyilván azért van, mert kell nekünk az a tapasztalat és rutin, amivel fel tudunk majd érni “Rudi” szintjére. Rengeteg egyéni edzésünk van, próbáljuk fejleszteni a képességeinket, ehhez párosul a sok meccs. Ezek kellenek ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni.

– És mi kell ahhoz, hogy valaki NB I/A csoportos játékos lehessen?

– Kitartás, nagyon sok plusz munka az edzéseken kívül és alázat. Ha nem jön össze egyből, akkor dolgozni kell tovább, és annak előbb-utóbb meglesz az eredménye.

– Mik a személyes célkitűzései az elkövetkezendő 2-3 évre?

– A legfőbb célom, hogy A-csoportos játékos legyek. A közeli célkitűzéseim között szerepel, hogy a felnőtt csapat rotációjába be tudjak kerülni, akár csak a kispadra is. Ehhez sokat kell dolgozni, de ha minden jól alakul, lehet rá esély.

Forrás: BB1.hu