Az újonc ellen folytatta bajnoki szereplését a Szolnoki Olajbányász. Az oroszlányiak az alapszakasz első körében bizony alaposan megtréfálták a Tisza-partiakat, hiszen remek játékkal biztos győzelmet arattak a piros-fekete derbin.Mivel egy hónapnyi szünet után folytatódott a férfi bajnokság, nagy kérdés ilyenkor, hogy miként alakul át egy-egy csapat játéka. Összességében a sérülések és betegségek miatt a szolnokiak talán jobban örültek most annak, hogy edzéssel és rekreációval tölthettek hosszabb időt.

A bajnoki alapszakasz végéhez közeledve minden meccsnek nagy a jelentősége, az Olajbányász érthetően ragaszkodna a felsőházhoz, ehhez pedig az első ötben kell végezniük Kovács Péteréknek, míg az OSE a középházat célozta meg egyelőre, nem akarnak semmiképpen sem kimaradni a rájátszásból. A hat szolnoki légiós közül ezúttal Nemanja Krstic maradt ki.

Ahogyan az várható volt, megtelt a vendégszektor, a remek hangulatban a vendégek kezdtek jobban. A hazaiak első két kosarát Kovács Péter szerezte, az egyik mindjárt tripla is volt, amivel kiegyenlített a Szolnok (5-5). Az oroszlányiak irányították a játékot az első játékrészben, Washington és Abell révén igyekeztek gyorsan befejezni támadásaikat, többször állították nehéz helyzet elé védőiket. A házigazda Price triplájával hat perc után vette át először a vezetést (12-10). Ám elég volt néhány elrontott támadás, ami után könnyű kosarakkal ismét az OSE tartott előrébb (15-18), a hazai szakvezető időkéréssel próbálta rendezni a sorokat. A negyed végéig azonban meg tudta őrizni előnyét az Oroszlány (17-21).

Büntetőkből kezdték pontjaik gyűjtögetését a csapatok a második játékrészben, hármat a hazaiak, kettőt a vendégek érékesítettek. Kiegyenlített volt a játék, a védekezésre különösen nagy hangsúlyt fektetett mindkét szakvezető. Felváltva estek a kosarak, egyik fél sem tudott ellépni a másiktól. Szolnoki oldalon sokáig nem akadt senki, aki hátára vette volna a csapatot pontjaival, különösen Davis és Jones volt tőle szokatlanul halvány. Cakarun büntetőivel tapadt ellenfelére az Olajbányász, ám mivel a túloldalon elsősorban a két amerikai révén sorra harcolták ki a szabaddobásokat a vendégek, amiket nem is dobtak rosszul, így sikeresen őrizték két-három pontnyi fórjukat. A negyed végéhez közeledve ritmust tudtak váltani, jó védekezésükkel labdákat szereztek, s a két és fél perccel a nagyszünet előtt kilenc ponttal megléptek (28-37).

Ezt a különbséget a negyed végéig tartani tudták, így megérdemelten vezettek a félidőben. A különbség a két csapat között az oroszlányiak két amerikaija, Washington és Abell volt (34-42).

A fordulás egy sokkal motiváltabb, erőszakosabb Szolnok jött ki a pályára, s jó védekezéssel, valamint gyors kosarakkal hamar időkérésre késztették a vendégeket (41-44). Négy perc után egy remek Jones-Cakarun akcióval az egyenlítés is összejött (45-45). Többször is támadhatott az egyenlítésért az Olajbányász, de kimaradtak a tiszta dobóhelyzetek. Aztán Davis törte meg a jeget, büntetőivel hosszú idő után volt ismét a házigazdánál az előny (49-47).

Jó volt látni Jonesék lelkesedését, elképesztően nagyot harcoltak védekezésben, s ha kicsit higgadtabbak, akár el is léphettek volna az Oroszlánytól. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az OSE tudott közelebb kerülni Mohácsi büntetőivel. Sőt, Zsíros Péter pontjaival a vezetést is visszavették másfél perccel a harmadik negyed vége előtt (50-51). Az utolsó pillanatok végül a vendégeknek sikerültek jobban, záró negyed előtt teljesen nyílt volt a mérkőzés (52-53).

Washington egy igazi lélekromboló tempótriplával indította az utolsó negyedet, Juhos egy visszapöcizett támadóval válaszolt. Cakarun toldotta meg egy duplával a szolnoki pontok számát, s máris csak egy pont maradt az oroszlányi vezetésből. A horvát center foghatatlan volt, egy kettő-kettő után dobott ziccert. Felpörögött nagyon a meccs, kihagyott szolnoki ziccer után Zsíros Péter dobott triplát a sarokból, lehűtve kicsit ismét a szolnoki fellángolást (57-59). Olyannyira jól jött a hármas, hogy két duplával hat pontra nőtt az oroszlányi előny hat perccel a lefújás előtt (57-63).

Rendkívül izgalmasan alakult a negyed vége, melyben az OSE akarta érvényesült, s Washington kinti dobásaival már hat ponttal vezettek. Sőt, Rizvic sikeres távolijával végképp pontot tett a meccs végére, azaz a Szolnoki Olajbányászt kétszer is legyőzték az alapszakaszban.